Valamikor réges-régen élt egy fiú, aki mindennél jobban szeretett mesét hallgatni. Akár a rizsevésről is lemondott egy-egy új mese kedvéért. Gazdag szüleinek egyetlen gyermeke volt, s minthogy minden kívánságát teljesítették, naponta új meg új mesét mondtak el neki. Hanem az elkényeztetett fiú egyetlen mesét sem mondott volna el másoknak, bármilyen szépek is, s bárhogy kérték erre pajtásai.
Mikor szülei meghaltak, hűséges öreg szolgája gondoskodott arról, hogy ezentúl is mindennap hallgasson új mesét.
Hanem, hogy szavamat ne felejtsem, a fiú szobájában már évek óta lógott egy öreg, poros tarisznya a sarokban, senki sem kérdezte, miért. Pedig ebben a tarisznyában bújt meg a sok meseszellem, ott sínylődtek rabságban, mert a fiú nem engedte ki őket, hiszen nem adta sohasem tovább a hallottakat pajtásainak. Ahogy múltak a napok, a tarisznya egyre jobban megtelt, a meseszellemek már moccanni sem tudtak, s majd elpusztultak a sötétben, zsúfoltságban.
Mikor a fiú tizenöt éves lett, a nagybátyja elhatározta, hogy megházasítja. Menyasszonyról is gondoskodott, egy másik gazdag család lányát választotta ki jövendőbelijéül.
A menyegző előestéjén a fiú barátai társaságában elment hazulról, hűséges öreg szolgája meg az ablak előtt üldögélt. Egyszer csak suttogást hallott a szobából:
- Holnap házasodik, ugye? - kérdezte egy barátságtalan hang.
- Bizony. Mi meg szinte megfulladunk itt, a sötétben.
- Éppen ideje lenne, hogy bosszút álljunk rabságunkért.
- Bizony rászolgált a büntetésre!
Az öreg szolga a papírablak hasadékán át belesett a szobába. Senkit sem látott odabent, de a suttogás folytatódott, a sarokban lógó tarisznyából hallatszottak a hangok.
- Lóháton megy a menyasszonya házához. Jókora utat kell megtennie. Közben biztosan megszomjazik. Tiszta vizű kút leszek az út mentén, tökhéj csésze lebeg majd a víz tükrén. Meghal, ha iszik a kút vizéből.
- A terv nem rossz. De ha mégsem sikerülne, kicsit távolabb majd szamóca leszek egy tisztáson. Meghal, ha eszik a szamócából.
- S ha nem innék a kútból, nem ennék a szamócából, meghal, mikor leszáll a lováról a menyasszonya háza előtt. Izzó parázsfogó leszek a rizstörmelékkel teli zsákban, amit a lába elé tesznek, s elégetem.
- Ha mégsem lépne a zsákra, én mérges kígyó leszek, megbújok a nászszoba gyékénye alatt, s megmarom álmában.
A szoba elcsöndesült. A hűséges szolga mindjárt értette, hogy a mesék rabságban tartott szellemei akarnak bosszút állni ifjú gazdáján. Az esküvői szertartás előtt nem merte megbolygatni a tarisznyát, s gazdájának sem merte elmondani, hogy mit hallott, de eltökélte, hogy valamiképpen megvédi a meseszellemek bosszújától.
Másnap reggel indultak a menyegzőre. Két felszerszámozott ló várakozott a ház előtt, az egyik a vőlegény, a másik a nagybácsi lova volt. Mindkét ló mellett lovászgyerek állt. Mielőtt elindultak volna, az öreg szolga azt kérte, hadd vezesse ő a vőlegény lovát. A nagybácsi először nem akarta teljesíteni a kívánságot, hanem azt parancsolta, hogy maradjon otthon, s viseljen gondot a házra. Az öreg azonban oly állhatatosan kérlelte, hogy a nagybácsi végül is engedett.
Útra keltek. Elöl lovagolt a vőlegény, mögötte meg, amint illik, a nagybátyja. A hűséges szolga oly gyorsan vezette ifjú gazdája lovát, hogy többször is rá kellett szólni az illetlen sietség miatt.
Alig lovagoltak fél mérföldet, a vőlegény máris szomjúságról panaszkodott. Kérte az öreg szolgát, hogy álljanak meg az útmenti kútnál.
- A kút vize szép tiszta - mondta - , és látom, tökhéj csésze is úszik a tükrén. Kérlek, meríts nekem!
A szolga azonban még gyorsabb ügetésere ösztökélte a lovat, s csak ennyit mondott:
- Nem, uram, ne késlekedjünk egy percet se! Így mentette meg gazdáját az első veszélytől. Rövidesen szamócától pirosló tisztáshoz értek.
- Mennyi szamóca! - kiáltott a vőlegény. - Úgy látom, érett. Menj, és szedj nekem, hadd oltsam szomjamat! A szolga azonban sietett.
- Nem, uram, nem szedek szamócát, megártana neked. Finomabbat kapsz majd a menyasszonyod házánál. A vőlegény nagybátyja erre már megharagudott. Megszidta az öreg szolgát, amiért nem teljesíti ifjú gazdája parancsait.
- Az előbb nem hoztál neki vizet, most nem szedsz szamócát! Engedetlen szolga! Majd gondom lesz rá, hogy a menyegző után elnyerd méltó büntetésed.
A szolga a szidással mit sem törődve sietett előre, s így megmentette gazdáját a második veszélytől. Dél körül értek a menyasszony házához. Hatalmas sátor borult a kert fölé, hogyha vészmadár repülne át felette, árnyéka se essék az esküvői szertartásra, mert ez bajt hozna az ifjú párra. A kertkapu előtt rizshulladékkal teli zsák feküdt, erre lépett a vőlegény, mikor leszállt lováról. De alig érintette a zsákot, öreg szolgája melléje ugrott, belerúgott a lábába, s a vőlegény a földre zuhant. A nagybácsi alig tudta türtőztetni magát, nagyon haragudott a szolgára, de a menyegzői szertartás előtt már nem büntethette meg.
Valamennyien bementek a sátorral fedett kertbe. A kert közepén asztal állt, rajta két boroskancsó. Az egyik zöld fonallal egy kakast, a másikhoz meg piros fonallal egy tyúkot kötöttek. Díszesen hímzett kendő borította mind a kettőt. A sátor keleti bejáratánál várakozott a vőlegény, míg menyasszonya, két szolgálólányának kíséretében belépett a sátorba. Vőlegény és menyasszony egymás előtt mélyen meghajoltak, majd kicserélték boroskancsóikat, s ezzel véget ért az esküvői szertartás.
Az ifjú férjet ezután a ház legszebb szobájába, az ifjú asszonyt meg saját szobájába vezették. Mindkét szobában étellel, itallal gazdagon megrakott asztal állott. A rokonság üdvözölte az ifjú asszonyt és férjét, falatoztak, kortyolgattak, így ünnepeltek. Mindenki vidám és boldog volt, csak az öreg szolga nem. Ő szüntelenül gazdája életéért aggódott.
Mikor az új pár nyugovóra készülődött, az öreg szolga karddal a kezében berontott hozzájuk. Se szó, se beszéd, felhasította a gyékényt, s egyetlen kardcsapással megölte a kígyót.
A nagy kiáltozásra felriadt az egész háznép, s valamennyien az ifjú pár szobájába sereglettek. Az öreg szolga ekkor megmagyarázta furcsa viselkedését. Beszélt a fiú mesehallgató kedvéről, a sarokban függő tarisznyáról, a meseszellemek gonosz tervéről, a mérgezett kútról, a halálhozó szamócáról. Behozta a rizstörmelékkel teli zsákot, felszakította, s az egész násznép láthatta a benne megbúvó izzó parázsfogót, mely már barnára pörkölte a rizs nagy részét. A vőlegény nagybátyja most már mindent értett, megdicsérte az öreg szolgát, s megjutalmazta hűségéért.
A fiú pedig tanult a leckéből, s e naptól kezdve mindig készségesen mesélt akárkinek, aki csak kérte. Az öreg tarisznyát meg kibontotta és elégette, hogy nyoma se maradjon.
/Átdolgozta Bartócz Ilona/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése