2012. május 25., péntek

A Nap és a Hold

  Élt egyszer egy öregasszony. Két gyermeke volt: egy fia meg egy leánya. Úgy adódott, hogy a szomszédos faluba kellett átmennie, egy gazdag ember házába, hogy ott dolgozzon. Amikor hazafelé indult a munkából, útravalóul egy nagy fatálat kapott, tele hajdinakásával. A feje tetejére rakta, és sietett hazafelé, hadd szerezzen örömet rá váró gyermekeinek. Ám útközben, ahogy elhaladt egy kis domb mellett, egy tigrissel találkozott.
Hatalmas testével a tigris elállta az útját, és vöröslő száját kitátva, ezt kérdezte:
- Anyóka! Anyóka! Mit viszel a fejeden?
Erre az asszony, mintha nem is vadállathoz szólna, így felelt:
- Talán bizony a fejemen levő fatálat gondolod, tigris? Hajdinakásával van tele. A gazdag ember házában kaptam, ahol mostanáig szakadatlanul dolgoztam.
Erre így szólt a tigris:
- Öregasszony! Adj nekem a kásából! Ha nem, felfallak!
Megvendégelte hát a tigrist a hajdinakásából, mire az továbbengedte az úton, a dombon keresztül.
amikor a következő dombhoz ért az asszony, a tigris ismét eléje került, és újra megkérdezte:
- Anyóka! Anyóka! Mit viszel te abban a tálban a fejed tetején?
Az asszony, abban a hiszemben, hogy ez egy másik tigris, ugyanúgy felelt, mint az elébb.
- Hajdinakását viszek, amit egy gazdag ember házában kaptam, ahol egész álló nap dolgoztam.
Ez a tigris is kért a kásából, és az öregasszony adott neki is egy keveset, mire a tigris eltűnt az erdőben.
A tigris ezután megjelent még néhányszor, és valahányszor felbukkant, mindig enni kért. Az öregasszony minden egyes alkalommal adott is neki egy falásnyit a kásából, amíg volt belőle. Ezután már csak az üres tálat vitte a fején, és kezét lóbálva ballagott tovább. Ám a tigris egy fordulónál ismét feltűnt az ösvényen, követelte az ételt. Az asszony így magyarázkodott:
- Társaid az egész kását megették már, a tálam teljesen kiürült.
Bizonyításképpen fogta és el is dobta az üres tálat. A tigris nem elégedett meg ezzel a magyarázattal, hanem így szólt:
- Micsoda az, amit a tested két oldalán lóbálsz?
- Az egyik a bal karom, a másik meg a jobb - válaszolta az asszony.
- Add ide nekem valamelyiket, mert különben felfallak! - ordította tigris.
Mit volt mit tenni, az öregasszony a tigrisnek dobta egyik kezét; az elkapta, és továbbállt vele. Kisvártatva azonban megint az asszony előtt termett, és megismételte előbbi fenyegetését. Az asszony átnyújtotta neki a másik kezét is.
A szegény asszony így nemcsak a hajdinakásáját meg a tálat veszítette el, hanem mind a két kezét is. De csak ment tovább a hegyi ösvényen, rótta tovább az utat, hiszen a lába még vitte. Ám a mohó tigris ismét útját állta, és azt kérdezte:
- Anyóka, anyóka! Mi az, ami a tested alatt mozog, és visz előre?
Az asszony megmagyarázta:
- A két lábam.
Ekkor a tigris igen haragosan förmedt rá:
- Ha ez a két lábad, akkor add nekem az egyiket, vagy tüstént felfallak!
Az öregasszony igen megdühödött, és így panaszkodott:
- Ó, te kapzsi állat! Társaid megették a hajdinakásámat, azután mindkét karomat felfalták. Te meg most a lábamat szeretnéd? Ha odaadom, hogyan jutok akkor haza?
De a tigris nem hallgatott rá, nem engedett követeléséből, és így erősködött:
- Ha a bal lábadat nekem adod, még haza tudsz ugrálni a jobb lábadon! Nem igaz?
Így az asszonynak meg kellett válnia a bal lábától. Odaadta hát a tigrisnek, majd elindult hazafelé a jobb lábán ugrálva. A tigris azonban újra szembejött vele, és útját állta:
- Anyóka, anyóka! Miért szökdécselsz azon az egy szem lábadon?
Az asszony mérgesen kiáltott fel:
- Te ördögfajzat! Megetted a hajdinakásámat, mindkét karomat és egyik lábamat! Hogyan jutok haza, ha a jobb lábamat is elveszítem?
Így felelt a tigris:
- Tudsz te gurulni, ha akarsz! Nem igaz?
Erre az asszony levágta a jobb lábát is, és a tigrisnek adta. Majd elindult, és lassan gurult tovább az úton. Ekkor a tigris utána rohant, és egyetlen falásra kapta be azt, ami még az asszonyból megmaradt.
Ezalatt az öregasszony házában a két gyermek késő estig egy várta anyját. Azután bementek, elreteszelték az ajtót, és éhesen feküdtek le a puszta földre. Arra nem is gondoltak, hogy egy tigris útban hazafelé felfalta anyjukat.
A ravasz tigris ezután felvette az öregasszony ruháit, fehér keszkenőt kötött a fejére; majd két lábra állva, elsétált az öregasszony házához. Kopogtatott az ajtón, és így kiáltott be a két gyermeknek:
- Drágaságaim! Már nagyon éhesek lehettek! Nyissátok csak ki hamar az ajtót! Hoztam nektek finom hajdinakását!
A gyermekek azonban emlékeztek anyjuk tanácsára, melyet lelkükre kötött aznap reggel, mielőtt elment: "A környéken tigrisek járnak. Legyetek nagyon óvatosak!"
Észrevették, hogy a kívülről jövő hang eléggé szokatlan, és éppen ezért nem nyitottak ajtót, csak kikiabáltak:
- Anyu! Igen furcsa a te hangod! Mi történt veled?
Erre a tigris hangját elváltoztatva így szólt:
- Ne féljetek! Az anyátok vagyok! A mai napot azzal töltöttem, hogy árpamagot teregettem ki száradni a gyékényre. A verebek közben ott repkedtek, és fel akarták a szemeket csípni. Ezért egész nap hangosan kellett kiabálnom reájuk, hogy elűzzem őket. Ezért vagyok rekedt.
A gyerekeket ezek a szavak nem győzték meg, tovább kérdezősködtek:
- Ha ez így van, anya, akkor nyújtsd be hozzánk a kezed az ajtó nyílásán, hadd lássuk közelebbről!
A tigris erre egyik mellső mancsát az ajtó nyílásába dugta. A gyerekek megtapogatták, majd így szóltak:
- Anya! Miért olyan durva és szőrös a kezed?
A tigris így magyarázkodott:
- Ruhát mostam, és rizspéppel keményítettem, ettől olyan durva a kezem.
Ám a gyerekek kikukucskáltak az ajtónyíláson, és igen meglepődtek, amikor odakünn a sötétben egy tigrist láttak. Erre csendesen kiosontak a hátsó ajtón, felmásztak egy magas fára; elrejtőzködtek az ágak között.
A tigris egy darabig várt, de mivel nem kapott több választ, berontott a házba. De hiába kereste ott a gyermekeket. Dühödten rohant ki, és förtelmesen üvöltve a ház körül szaglászott, míg csak a fa alatti régi kút felé nem tévedt. Belenézett, és megpillantotta benne a két gyermek tükörképét. Ekkor mosolyt erőltetett arcára és megpróbálta kihalászni a vízből a tükörképeket. Így beszélt közben hozzájuk szelíd, kedves hangon:
- Ó, szegény gyermekeim! Hét itt vagytok lenn a kútban? De kár, hogy nincs most nálam egy bambuszkosár, vagy még inkább egy fűből fonott kosár! Hogyan is mentselek meg benneteket?
A gyerekek felülről figyelték a tigris színészkedését, s nem tehettek róla, de kirobbant belőlük a nevetés. Több se kellett a tigrisnek, ezt hallván, felnézett, s meglátva a magasban a gyermekeket, hízelgő hangon kérdezte:
- Hogy a manóba tudtatok oda jutni? Nagyon veszélyes út lehetett! Még beleeshettek a kútba. Le kell, hogy hozzalak benneteket! Mondjátok már el, hogyan kerültetek oda a magasba?
A gyermekek így feleltek:
- Menj át a szomszédba, és szerezz egy kis szézámolajat. Kend be vele gondosan a fa törzsét, és úgy próbáld meg a mászást!
Erre az ostoba tigris átment a szomszéd házba. Kért egy kis szézámolajat, és jó vastagon bemaszatolta vele a fa törzsét, majd mászni kezdett. Az olaj persze igen síkossá tette a fa kérgét. Erre újból faggatni kezdte a gyermekeket:
- Drága gyermekek! Ti, úgy látom, nagyon okosak és ügyesek vagytok, igaz-e? De hogyan is tudtatok olyan könnyedén oda a fa csúcsára felmászni? Ugyan mondjátok már el nekem a módját!
Ezúttal a gyermekek így feleltek:
- Menj, és kérj kölcsön egy fejszét a szomszédban. Azzal majd a fa törzsére fokokat vághatsz.
Erre a tigris tüstént átment a szomszédba, kölcsönkért egy fejszét, lépcsőfokokat vágott a fa törzsén, és azokon mászott felfelé.
Nagyon megijedtek ekkor a gyermekek, úgy gondolták, hogy most semmiképpen sem menekülnek a tigris elől. Nagy rémületükben az Ég Urához könyörögtek:
- Ó, Egek Ura, ments meg bennünket! Ha jónak tartod, hogy életben maradjunk, akkor küldd el nekünk az Égi Vasláncot. De ha úgy határoztál, hogy meg kell halnunk, akkor a Rothadt Szalma Kötelet küldd le!
Alig fejezték be imájukat, hát látják ám, hogy egy erős vaslánc ereszkedik le lassan az égből. Ezen azután könnyedén, minden baj nélkül fölmásztak.
Mire a lépcsőt vágó tigris felért a fa tetejére, a gyermekeknek már csak hűlt helyét találta. Nyomban követni akarta őket, és ő is az Egek Urához fohászkodott segítségért. Sok gonosztette miatt azonban úgy érezte, hogy nem nagy a becsülete az égieknél. Úgy okoskodott, hogy ha kér is tőlük valamit, büntetésül biztosan az ellenkezőjét fogják teljesíteni. Túl akart hát járni még az égiek eszén is, és ellenkezőjét kérte annak, amit szeretett volna. Így könyörgött:
- Ó, Egek Ura, te jóságos Magasságbeli, ha meg akarsz menteni engem, akkor küldd le nekem, kérlek szépen, a Rothadt Szalma Kötelet! De ha úgy rendelkezel, hogy el kell pusztulnom, akkor meg küldd le nekem, kérlek, az Égi Vasláncot!
Azt remélte, hogy könyörgésére éppen az Égi Vasláncot fogják neki leereszteni. Arra számított, hogy az istenek büntetésképpen kérésének éppen az ellenkezőjét teljesítik. De elvétette a számítást, mert az istenek őszinték, és mindig készek a segítségre, és azt teszik, amit tőlük kérnek. Így hát, mivel a tigris a Rothadt Szalma Kötelet kérte, hát azt is küldték le neki. A tigris megragadtaa kötél végét, és szaporán fölfelé mászott rajta. Ekkor már annyira besötétedett, hogy nem vette észre a cserét. Alig mászott vagy tíz métert, a kötél elszakadt, és a tigris a földre zuhant. Egy learatott gabonaföldre esett, ahol testét az éles tarló összevissza lyuggatta, olyan lett, mint valami szita. Ebbe azután szörnyethalt. Azt mondják, hogy ettől az időtől kezdve lehet a mezőn levágott gabonaszárak végén vérpiros pöttyöket látni.
A két gyermek békében és nyugalomban töltötte napjait az Égi Birodalomban, míg csak egy szép napon az Égi Király magához nem szólította őket.
- Nem engedhetjük meg egy földi halandónak sem, hogy csak itt üldögéljen, henyéljen, az időt tékozolva. Úgy határoztunk, hogy ezentúl nektek is lesz kötelességetek! Te fiú, te leszel a nap, te fogsz világítani, hogy lássanak az emberek a földi honban! Te leány, te pedig a hold leszel, hogy éjszaka is legyen világosságuk!
A leány erre így felelt:
- Ó, Királyom! Én a sötétben félek, nem kedvelem az éjszakát. Ha csak lehet, inkább szeretnék én a nap lenni!
A király beleegyezett, és a leány lett a Nap, bátyja meg a Hold.
Azt beszélik, hogy amint a leány Nappá változott, sokan bámulták őt fenn az égen. Ám ő igen szerény volt, és nagyon zavarta, hogy ilyen sokan nézik. Egyre fényesebben és fényesebben ragyogott, hogy senki se nézhessen hosszú ideig szembe vele. Ezért süt a Nap olyan fényesen, hogy az asszonyi szerénységet mindenütt örökké megbecsüljék. 

/Büky Béla/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése