2013. április 13., szombat

A szegény asszony hallevese

 Egy tavaszi napon halárus érkezett a faluba és utcahosszat kínálgatta portékáját:
- Sügért vegyenek! Sügért vegyenek!
Meghallotta ezt egy szegény ember menye, kapta magát, futott az utcára megnézni a halat. Pénze ugyan nem volt, de csábította a sügér jóféle szaga, nem tudott megválni a halárustól, ott járt a sarkában. Hol ezt, hol amazt a halat fogta meg, emelte fel, s az árát tudakolta. Az egyik drága volt neki, a másik túlságosan nagy.
Jó ideig turkált így két kézzel a halaskosárban, végül azt mondta az árusnak:
- Drága a halad, a pénzem meg kevés, most nem vehetek.
Azzal visszasietett a házba.
Éppen ebédfőzés ideje volt. Az asszony belemártotta a kezét a levesesfazékba, de vizet nem öntötte ki, hanem levest főzött belőle.
Délben, amikor a háznép megmerítette a kanalát a jóízű levesben, mindenki dicsérte, hogy ilyen ízletes hallevest rég nem evett.
Csak arról nem tudott számot adni az asszony, hol vette a halat. Az apa letette a kanalát és így szólt hozzá:
- Mi nem tudtunk neked pénzt adni, leányom, ilyen drága halra. Hamis úton szerezted, akkor nem szabad megennünk. Öntsük ki!
Elbeszélte akkor az asszony, hogy s mint történt. Mindenki örült, hogy ezen az egyszerű módon ilyen pompás  levest lehet főzni.
- Becsületesen és okosan cselekedtél - dicsérte meg az asszonyt az ipa. - Megteheted ezt máskor is, de legközelebb egy nagyobb fazékba mártsd a kezedet!
Éppen akkor tért be hozzájuk a szomszédasszony. Elmondták neki a halleves történetét. Az nagyot nevetett.
- Ha ilyen egyszerű dolog - mondta - akkor a falu kútjába mártsd meg a kezedet, hadd főzzön hallevest az egész falu!
/Átdolgozta Rab Zsuzsa/